3 dolog, amit a gazdagoktól nyugodtan elleshetsz

Hogyan viselkedik a gyerek?

Felnőttként tudjuk, hogy a gyerekek leginkább a példa alapján tanulnak. Úgy fognak viselkedni, ahogyan azt a környezetükben látják. Nagyon jól megfigyelik, hogy a szüleik, a nagyobb testvéreik hogyan viselkednek, mit csinálnak és elkezdik azt utánozni. A példa általában ragadós. Természetes folyamat ez, hiszen a nyelvet is így tanulja meg a gyerek. Először csak figyel, majd elkezdi ő is utánozni a hangokat, szavakat és végül a mondatokat. Az egyszerűbbtől a bonyolult felé haladva tanul úgy, hogy megfigyeli a környezetét és elkezdi lemásolni. Jó, de mit kezdjünk ezzel, most, hogy már felnőttünk?

Hogyan viselkedünk felnőttként?

A tanulási folyamatok persze felnőttként már nem ugyanazok, mint kisgyermekként, hiszen már tudunk olvasni, jó sok évet iskolába is jártunk, ott vannak a könyvek, az internet és az okos emberek. De azt se felejtsük el, hogy felnőttként is törekszünk rá, hogy a környezethez igazodjunk, vagyis átveszünk bizonyos szokásokat, nézeteket. Ezért is okozhat nehézséget, ha egy teljesen új, addig szokatlan környezetbe kerülünk, mert ott sok mindent kell megfigyelnünk, ellesnünk és alkalmaznunk, hogy jól beilleszkedjünk. Tehát a példa még felnőtt korban is ragadós lehet.

Lessük el a gazdagok viselkedését

Mivel a példa ragadós, és sokszor így tanulunk az életben, ezért igaz lehet ez a gazdagságra is. Figyeljük meg, hogy a jómódban élők mit csinálnak, hogyan viselkednek. Mit érdemes ellesni tőlük?

  1. Koncentrálj a céljaidra!

A gazdag és sikeres emberek általában nem állnak be a sorba, helyette a saját elképzeléseiket, céljaikat igyekeznek megvalósítani. Mernek új dolgokat álmodni és neki is látnak a megvalósításuknak. Nem bánják a célhoz vezető úton szembejövő nehézségeket, mert tudják, hogy ezek elkerülhetetlenek és végül elérkeznek majd oda, ahova akartak.

  1. Gondolkozz pozitívan!

A gazdag és sikeres emberek hisznek abban, amit csinálnak. Tudják, hogy a negatív gondolatokkal csak veszíteni lehet. Nincs értelme eleve vesztesként csatába indulni. Győztesként állnak oda a start vonalhoz. Ha mégis elveszítenek egy csatát, nem adják fel az egész háborút, folytatják tovább a győzelemig. Ehhez elengedhetetlen a pozitív gondolkodás.

  1. Tanulj meg bánni a pénzzel!

Sok ember azt hiszi, a pénz megszerzése a legnehezebb. Ha már sok van, akkor minden könnyű lesz. A gazdagság oroszlánrésze azonban csak ekkor kezdődik. Nem elég meggazdagodni, azt meg is kell tudni tartani. Azok, akik meg tudják tartani a vagyonukat heti rendszerességgel irányítják a pénzüket. Szerveznek és terveznek, hogy a pénz a legjobb helyen legyen. Tervezik a pénzügyeiket.

A jó hír!

Minél előbb kezdjük követni a gazdagok fenti példáját, annál előbb válunk mi magunk is gazdaggá. A fentieket te is el tudod sajátítani.

Regisztrálj még ma a Pelfee használatára!

Pelfee – a pénztervező, hogy bármit megengedhess magadnak.

[listamester id=”2666″ mode=”js”]